gedeonmate/hun_stat_dataset · Datasets at Hugging Face

text stringlengths 1 15.8k
A győzelem emlékére templomot emeltek Pallasz Athéné tiszteletére, ami a mai katedrális helyén állott.
Gelónt fivére, I. Hierón követte, aki a küméi ütközetben az etruszkok ellen harcolt (Kr. e. 474).
Uralkodását olyan költők magasztalták, mint a keoszi Szimonidész, Bakhülidész és Pindarosz, aki az ő udvarában vendégeskedett.
Kr. e. 467-ben Thraszibülosz demokráciát vezetett be a városban.
Szürakuszai folytatta terjeszkedését Szicília szigetén.
Küzdöttek az ellenük szegülő szikulokkal, és a Tirrén-tengeren keresztül expedíciókat indítottak Korzika és Elba szigete felé.
A Kr. e. 5. század végén Szürakuszai háborúba keveredett az athéniakkal, akiknek a Peloponnészoszi háború miatt nyersanyagokra és erőforrásokra volt szükségük.
A szürakuszaiak Spárta segítségét vették igénybe Athén ellen.
A háború athéni vereséggel végződött.
Kr. e. 410-ben Szürakuszai 3000 hoplitával járult hozzá II. Kurus perzsa király híres tízezres seregéhez.
A Kr. e. 4. század elején Szürakuszai türannosza, I. Dionüsziosz háborúban állt Karthágóval.
Noha Gelát és Kamarinát elvesztette, képes volt visszatartani pun erőket a sziget többi részének elfoglalásától.
A háborúskodás után Dionüszosz erődítményt emelt a városban levő Otrigia szigetén, és egy 22 km hosszú falat építtetett a város köré.
Naxos, Catania és Lentini pusztulása után a város újra hadba lépett Karthágó ellen (Kr. e. 397).
Eleinte változó hadiszerencse jellemezte a háború folyását.
A karthágóiaknak végül sikerült magát Szürakuszait megostromolniuk, de a városlakók szerencséjére dögvész sújtott le a pun hadakra.
Kr. e. 392-ben megállapodás született arról, hogy Szürakuszainak jogában áll újabb területeket szereznie.
Megalapították Adrano, Ancona, Adria, Tindari és Tauromenosz városát, és meghódították a mai Reggio Calabria területét Itáliában.
Hadisikerei mellett Dionüsziosz ismert volt arról, hogy pártfogolta a művészeteket.
Maga Platón is számos alkalommal meglátogatta Szürakuszaiban.
Utóda II. Dionüsziosz volt, akinek Kr. e. 356-ban megdöntötték az uralmát.
Utódját despotikus uralkodása miatt száműzték, így II. Dionüsziosz visszaszerezte trónját Kr. e. 347-ben.
Kr. e. 345-ben Timóleon demokratikus kormányzást vezetett be.
A hosszadalmas belső villongások meggyengítették Szürakuszai hatalmát.
Timóleon, a folyamatot ellensúlyozandó, Kr. e. 399-ben a Krimiszosz mellett vereséget mért a karthágóiakra.
Azonban a szürakuszai pártok és érdekcsoportok közti vetélkedés az uralkodó halála után újrakezdődött.
Agathoklész, az újabb zsarnok puccsal való hatalomra kerülésével (Kr. e. 317) megszűnt a torzsalkodás.
Folytatta a punok elleni háborút, változó szerencsével.
Némi lélektani sikert ért el azzal, hogy a háborút a karthágóiak földjére, Afrikába helyezte át, súlyos veszteségeket okozva az ellenségnek.
A harcok újabb békeszerződéssel értek véget, ami azonban nem akadályozta meg a karthágóiakat abban, hogy beavatkozzanak a Szürakuszai belpolitikába Agathoklész Kr. e. 289-ben bekövetkezett halála után.
Ezért a városlakók az epiruszi Pürrhosz segítségét kérték.
Az ő rövid uralkodása után II. Hierosz került hatalomra (Kr. e. 275).
Hierosz uralkodása ötvenéves békés és virágzó korszakot hozott magával.
Ebben az időben keletkeztek a város leghíresebb antik emlékei.
Bevezette a Lex Hieronica néven ismertté vált jogrendszert, amit később a rómaiak is alkalmaztak Szicília irányításában.
Kibővítette a városi színházat, valamint építtetett egy hatalmas oltárt is.
Uralma alatt élt minden idők leghíresebb szürakuszai polgára, Arkhimédész, a természettudós.
Számos találmánya mellett katonai gépezeteket is tervezett, többek között egy olyan daruszerű masinát, amivel hajókat lehetett fölborítani.
Ez a szerkezett később jól jött a rómaiak elleni küzdelemben.
Az itt élt irodalmi nagyságok közül kiemelhetjük Theokritosz személyét.
Hierosz utódja a fiatal Hieronümosz (Kr. e. 215-től) volt.
Háborút kezdett a rómaiakkal, akik Marcus Claudius Marcellus konzul vezetésével, Kr. e. 214-ben megostromolták a várost.
Szürakuszai három évig kitartott, de Kr. e. 212-ben végül elesett.
A legenda szerint a város bukását az okozta, hogy a békepártiak kinyitottak egy kis ajtót a városfalon, hogy a rómaiakkal egyezkedjenek, akik azonban betörtek a nyíláson és elfoglalták a várost.
Az ütközetben lelte halálát Arkhimédész is.
Róma uralma és a középkor
Noha hatalma már hanyatlásnak indult, Szürakuszai a római irányítású Szicília központja maradt, emellett praetori székhely volt.
Fontos kikötő volt, mivel a birodalom keleti és nyugati részei között feküdt.
A kereszténység a későbbi Szent Pál és Szent Marcián tevékenykedése folytán terjedt el a szigeten, aki a város első püspöke volt.
A keresztényüldözések idején vájták ki a sziget óriási katakombáit, amelyek a Rómában találhatók után a világ második legnagyobb ilyen építményei.
A vandálok rövid uralma után 535-ben a várost Belizár foglalta el a Keletrómai Birodalom számára.
663-tól 668-ig császári székhely és egyben a szicíliai egyház központja volt.
878-ban a szaracénok, miután megostromolták a várost, alaposan ki is fosztották.
Ezzel kezdődött el a két évszázados muszlim uralom.
Siracusa elvesztette korábbi rangját, a sziget központja Palermo lett.
A katedrálist mecsetté alakították, és az Ortygia szigetén levő városnegyedet iszlám módra építették újjá.
A város fontos kereskedelmi kapcsolatokat tartott fönn, és viszonylag virágzó kulturális élettel rendelkezett: számos arab költő, köztük Ibn Hamdisz, a 12. század legfontosabb szicíliai költője is itt élt.
1038-ban Georgiosz Maniakhész bizánci tábornok elfoglalta a várost, és Szent Lúcia ereklyéit Konstantinápolyba vitette.
Az Ortygia szigetén álló kastély az ő nevét viseli, noha csak később, a Stauf-ház uralma alatt épült.
I. Roger szicíliai gróf és normann serege 1085-ben lépett a szigetre.
Egy nyáron keresztül tartó ostrom után vették be a várost, amit az uralkodó fia, Hauteville Jordán kapott meg.
Új városnegyedeket építettek, a katedrálist és a templomokat helyreállították.
1194-ben VI. Henrik német-római császár foglalta el Siracusát.
Rövid, a kereskedelem felvirágzásával járó genovai uralom (1205-1220) után II. Frigyes német-római császár uralkodott a városban.
Megépítette a Maniace várat, a püspöki palotát és a Bellomo-palotát.
Frigyes halála után fellángolt a feudális anarchia.
Az Anjouk és az Aragónok küzdelme során Siracusa az utóbbiak oldalára állt, és 1298-ban legyőzték az Anjoukat.
Jutalmul a spanyolok számos engedményt és kiváltságot biztosítottak a városnak.
A bárói családok felsőbbségét jól mutatják az olyan paloták, mint amilyenek Abelában, Chiaramontéban, Navában és Montaltóban épültek.
A város napjainkban
A következő évszázadokban a várost két nagyobb földrengés sújtotta (1524, 1693), 1792-ben pedig pestisjárvány tört ki.
A város 1522 és 1530 között a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend székhelye volt.
Siracusa 17. századi rombadőlése örökre megváltoztatta a város arculatát, de az egész Val di Noto elnevezésű földrajzi régióra (kb. a sziget délkeleti partvidéke) erőteljes hatással volt.
Az itteni városokat a szicíliai barokk stílusában építették újjá, amelyet Dél-Olaszország egyik legjellemzőbb művészeti vonásának tartanak.
Az 1837-es kolerajárvány a Bourbon uralom elleni lázadáshoz vezetett.
Büntetésképpen a provincia székhelye Notóba került át.
A lázadást azonban nem tudták teljesen elfojtani: Siracusa az 1848-as forradalmakban is szerepet vállalt.
Olaszország 1865-ös egységesülése után Siracusa újra a provincia székhelye lett.
1870-ben elbontották a városfalakat, és megépült az Ortygia szigetére vezető híd is.
A következő évben már vasútvonal is vezetett Siracusába.
A második világháború alatt (1943) a szövetséges és a német bombázások egyaránt súlyos károkat okoztak a városban.
A háború után északi negyedei lendületes növekedésbe kezdtek, melyet az erőteljes iparosodás fűtött.
Ma 125 000 ember él Siracusában.
A turistákat a rengeteg látványosság és érdekes történelmi helyszín vonzza ide (mint például a Dionüsziosz füle, egy érdekes barlang).
Az ezerkilencszázkilencvenes évek eleje óta folyik a belső városrész rekonstrukciója.
Főbb látnivalók
Ókori emlékek
Apollón temploma .
A bizánci időkben keresztény templomként, az arab uralom idején pedig mecsetként szolgált.
Arethusza szökőkútja .
Ortygia szigetén található.
A legenda szerint Arethusza nimfa , aki Alpheusz elől menekült, itt lelt menedékre.
A színház , melynek caveája (az a hely, ahol a vadállatokat tartották) a legnagyobb, amelyet az ókori görögök valaha is építettek.
67 sorból áll, 9 részre van felosztva, és 8 folyosója van.
Az épületből csak a színtér és a zsöllye maradt meg részlegesen.
Az építményt, mely még ma is használatban van, a rómaiak saját igényeik szerint alakították át, így például alkalmas lett cirkuszi játékok megrendezésére is.
A színház mellett van a latomìe , a kőfejtő.
Az ókori időkben rabokat tartottak itt.
A leghíresebb ilyen üreg a Dionüsziosz füle elnevezést viseli („Orecchio di Dionisio”), jellegzetes alakja miatt.
A római amfiteátrum ot részben a sziklás talajba vájták.

A győzelem emlékére templomot emeltek Pallasz Athéné tiszteletére, ami a mai katedrális helyén állott.

Gelónt fivére, I. Hierón követte, aki a küméi ütközetben az etruszkok ellen harcolt (Kr. e. 474).

Uralkodását olyan költők magasztalták, mint a keoszi Szimonidész, Bakhülidész és Pindarosz, aki az ő udvarában vendégeskedett.

Kr. e. 467-ben Thraszibülosz demokráciát vezetett be a városban.

Szürakuszai folytatta terjeszkedését Szicília szigetén.

Küzdöttek az ellenük szegülő szikulokkal, és a Tirrén-tengeren keresztül expedíciókat indítottak Korzika és Elba szigete felé.

A Kr. e. 5. század végén Szürakuszai háborúba keveredett az athéniakkal, akiknek a Peloponnészoszi háború miatt nyersanyagokra és erőforrásokra volt szükségük.

A szürakuszaiak Spárta segítségét vették igénybe Athén ellen.

A háború athéni vereséggel végződött.

Kr. e. 410-ben Szürakuszai 3000 hoplitával járult hozzá II. Kurus perzsa király híres tízezres seregéhez.

A Kr. e. 4. század elején Szürakuszai türannosza, I. Dionüsziosz háborúban állt Karthágóval.

Noha Gelát és Kamarinát elvesztette, képes volt visszatartani pun erőket a sziget többi részének elfoglalásától.

A háborúskodás után Dionüszosz erődítményt emelt a városban levő Otrigia szigetén, és egy 22 km hosszú falat építtetett a város köré.

Naxos, Catania és Lentini pusztulása után a város újra hadba lépett Karthágó ellen (Kr. e. 397).

Eleinte változó hadiszerencse jellemezte a háború folyását.

A karthágóiaknak végül sikerült magát Szürakuszait megostromolniuk, de a városlakók szerencséjére dögvész sújtott le a pun hadakra.

Kr. e. 392-ben megállapodás született arról, hogy Szürakuszainak jogában áll újabb területeket szereznie.

Megalapították Adrano, Ancona, Adria, Tindari és Tauromenosz városát, és meghódították a mai Reggio Calabria területét Itáliában.

Hadisikerei mellett Dionüsziosz ismert volt arról, hogy pártfogolta a művészeteket.

Maga Platón is számos alkalommal meglátogatta Szürakuszaiban.

Utóda II. Dionüsziosz volt, akinek Kr. e. 356-ban megdöntötték az uralmát.

Utódját despotikus uralkodása miatt száműzték, így II. Dionüsziosz visszaszerezte trónját Kr. e. 347-ben.

Kr. e. 345-ben Timóleon demokratikus kormányzást vezetett be.

A hosszadalmas belső villongások meggyengítették Szürakuszai hatalmát.

Timóleon, a folyamatot ellensúlyozandó, Kr. e. 399-ben a Krimiszosz mellett vereséget mért a karthágóiakra.

Azonban a szürakuszai pártok és érdekcsoportok közti vetélkedés az uralkodó halála után újrakezdődött.

Agathoklész, az újabb zsarnok puccsal való hatalomra kerülésével (Kr. e. 317) megszűnt a torzsalkodás.

Folytatta a punok elleni háborút, változó szerencsével.

Némi lélektani sikert ért el azzal, hogy a háborút a karthágóiak földjére, Afrikába helyezte át, súlyos veszteségeket okozva az ellenségnek.

A harcok újabb békeszerződéssel értek véget, ami azonban nem akadályozta meg a karthágóiakat abban, hogy beavatkozzanak a Szürakuszai belpolitikába Agathoklész Kr. e. 289-ben bekövetkezett halála után.

Ezért a városlakók az epiruszi Pürrhosz segítségét kérték.

Az ő rövid uralkodása után II. Hierosz került hatalomra (Kr. e. 275).

Hierosz uralkodása ötvenéves békés és virágzó korszakot hozott magával.

Ebben az időben keletkeztek a város leghíresebb antik emlékei.

Bevezette a Lex Hieronica néven ismertté vált jogrendszert, amit később a rómaiak is alkalmaztak Szicília irányításában.

Kibővítette a városi színházat, valamint építtetett egy hatalmas oltárt is.

Uralma alatt élt minden idők leghíresebb szürakuszai polgára, Arkhimédész, a természettudós.

Számos találmánya mellett katonai gépezeteket is tervezett, többek között egy olyan daruszerű masinát, amivel hajókat lehetett fölborítani.

Ez a szerkezett később jól jött a rómaiak elleni küzdelemben.

Az itt élt irodalmi nagyságok közül kiemelhetjük Theokritosz személyét.

Hierosz utódja a fiatal Hieronümosz (Kr. e. 215-től) volt.

Háborút kezdett a rómaiakkal, akik Marcus Claudius Marcellus konzul vezetésével, Kr. e. 214-ben megostromolták a várost.

Szürakuszai három évig kitartott, de Kr. e. 212-ben végül elesett.

A legenda szerint a város bukását az okozta, hogy a békepártiak kinyitottak egy kis ajtót a városfalon, hogy a rómaiakkal egyezkedjenek, akik azonban betörtek a nyíláson és elfoglalták a várost.

Az ütközetben lelte halálát Arkhimédész is.

Róma uralma és a középkor

Noha hatalma már hanyatlásnak indult, Szürakuszai a római irányítású Szicília központja maradt, emellett praetori székhely volt.

Fontos kikötő volt, mivel a birodalom keleti és nyugati részei között feküdt.

A kereszténység a későbbi Szent Pál és Szent Marcián tevékenykedése folytán terjedt el a szigeten, aki a város első püspöke volt.

A keresztényüldözések idején vájták ki a sziget óriási katakombáit, amelyek a Rómában találhatók után a világ második legnagyobb ilyen építményei.

A vandálok rövid uralma után 535-ben a várost Belizár foglalta el a Keletrómai Birodalom számára.

663-tól 668-ig császári székhely és egyben a szicíliai egyház központja volt.

878-ban a szaracénok, miután megostromolták a várost, alaposan ki is fosztották.

Ezzel kezdődött el a két évszázados muszlim uralom.

Siracusa elvesztette korábbi rangját, a sziget központja Palermo lett.

A katedrálist mecsetté alakították, és az Ortygia szigetén levő városnegyedet iszlám módra építették újjá.

A város fontos kereskedelmi kapcsolatokat tartott fönn, és viszonylag virágzó kulturális élettel rendelkezett: számos arab költő, köztük Ibn Hamdisz, a 12. század legfontosabb szicíliai költője is itt élt.

1038-ban Georgiosz Maniakhész bizánci tábornok elfoglalta a várost, és Szent Lúcia ereklyéit Konstantinápolyba vitette.

Az Ortygia szigetén álló kastély az ő nevét viseli, noha csak később, a Stauf-ház uralma alatt épült.

I. Roger szicíliai gróf és normann serege 1085-ben lépett a szigetre.

Egy nyáron keresztül tartó ostrom után vették be a várost, amit az uralkodó fia, Hauteville Jordán kapott meg.

Új városnegyedeket építettek, a katedrálist és a templomokat helyreállították.

1194-ben VI. Henrik német-római császár foglalta el Siracusát.

Rövid, a kereskedelem felvirágzásával járó genovai uralom (1205-1220) után II. Frigyes német-római császár uralkodott a városban.

Megépítette a Maniace várat, a püspöki palotát és a Bellomo-palotát.

Frigyes halála után fellángolt a feudális anarchia.

Az Anjouk és az Aragónok küzdelme során Siracusa az utóbbiak oldalára állt, és 1298-ban legyőzték az Anjoukat.

Jutalmul a spanyolok számos engedményt és kiváltságot biztosítottak a városnak.

A bárói családok felsőbbségét jól mutatják az olyan paloták, mint amilyenek Abelában, Chiaramontéban, Navában és Montaltóban épültek.

A város napjainkban

A következő évszázadokban a várost két nagyobb földrengés sújtotta (1524, 1693), 1792-ben pedig pestisjárvány tört ki.

A város 1522 és 1530 között a Jeruzsálemi Szent János Ispotályos Lovagrend székhelye volt.

Siracusa 17. századi rombadőlése örökre megváltoztatta a város arculatát, de az egész Val di Noto elnevezésű földrajzi régióra (kb. a sziget délkeleti partvidéke) erőteljes hatással volt.

Az itteni városokat a szicíliai barokk stílusában építették újjá, amelyet Dél-Olaszország egyik legjellemzőbb művészeti vonásának tartanak.

Az 1837-es kolerajárvány a Bourbon uralom elleni lázadáshoz vezetett.

Büntetésképpen a provincia székhelye Notóba került át.

A lázadást azonban nem tudták teljesen elfojtani: Siracusa az 1848-as forradalmakban is szerepet vállalt.

Olaszország 1865-ös egységesülése után Siracusa újra a provincia székhelye lett.

1870-ben elbontották a városfalakat, és megépült az Ortygia szigetére vezető híd is.

A következő évben már vasútvonal is vezetett Siracusába.

A második világháború alatt (1943) a szövetséges és a német bombázások egyaránt súlyos károkat okoztak a városban.

A háború után északi negyedei lendületes növekedésbe kezdtek, melyet az erőteljes iparosodás fűtött.

Ma 125 000 ember él Siracusában.

A turistákat a rengeteg látványosság és érdekes történelmi helyszín vonzza ide (mint például a Dionüsziosz füle, egy érdekes barlang).

Az ezerkilencszázkilencvenes évek eleje óta folyik a belső városrész rekonstrukciója.

Főbb látnivalók

Ókori emlékek

Apollón temploma .

A bizánci időkben keresztény templomként, az arab uralom idején pedig mecsetként szolgált.

Arethusza szökőkútja .

Ortygia szigetén található.

A legenda szerint Arethusza nimfa , aki Alpheusz elől menekült, itt lelt menedékre.

A színház , melynek caveája (az a hely, ahol a vadállatokat tartották) a legnagyobb, amelyet az ókori görögök valaha is építettek.

67 sorból áll, 9 részre van felosztva, és 8 folyosója van.

Az épületből csak a színtér és a zsöllye maradt meg részlegesen.

Az építményt, mely még ma is használatban van, a rómaiak saját igényeik szerint alakították át, így például alkalmas lett cirkuszi játékok megrendezésére is.

A színház mellett van a latomìe , a kőfejtő.

Az ókori időkben rabokat tartottak itt.

A leghíresebb ilyen üreg a Dionüsziosz füle elnevezést viseli („Orecchio di Dionisio”), jellegzetes alakja miatt.

A római amfiteátrum ot részben a sziklás talajba vájták.